Chapter 3.

Ajtó nyitásra ébredtem. Rögtön a fürdő felé fordultam ijedtemben, de csukva volt az ajtó. Résznyire megnyugodtam, de még mindig bennem ült a kíváncsiság, hogy ki vagy mi nyitotta ki az ajtót. Fel ültem az ágyamból. Körülnéztem a sötét szobában.  A szemem kezdett hozzászokni, így már ki tudtam venni Cody cipőjét az ajtóban. Gondolom Ő jött meg, így visszafeküdtem és vártam rá, hogy jöjjön aludni. Percek teltek el, viszont az egész házon csönd uralkodott, kivéve a fürdőben. Csöpögést hallottam. Tudtam, hogy mi az. Féltem megmozdulni. Akár azt mondta telefonba Cody, hogy csak képzeltem, nem hiszek neki. Mármint azt elhiszem, hogy Ő nem látta, de én igen.
Valaki kisétált a fürdő szobából, és az ajtó felé vette az irányt. Elég kövér volt, 100% biztos voltam benne, hogy nem Cody az. Ránéztem az órára, fél 12. Ilyenkor Ő még dolgozik. Mereven maradtam, abban reménykedve, hogy nem vesz észre. Kinyitotta a zárat és ki nézett az ajtón. Ki használtam az alkalmat, elvettem az ilyen esetekre kikészített bicskát és madár ijesztő pisztolyt az éjjeli szekrényemről és elrejtettem a telefonomat is, hogy tudjak segítséget hívni ha kell.
Vissza surrant az ajtón és elindult a konyha irányába. Az ajtót nyitva hagyta. Itt volt a tökéletes alkalom, hogy bezárjam a házba és felhívjam a rendőröket, de túl gyáva voltam. Nem tudtam, hogy hol van, hogy onnan lát-e engem, vagy hogy van-e egyáltalán nála fegyver. Csak alvást színlelve feküdtem. Pont a látó szögembe esett az asztal, az amelyiken álmomban rajzoltam. Harry! Hát ha tud rajtam segíteni, hátha... Na jó ennyire hülye nem lehetek... Hogy segítene rajtam egy szellem?! Gyerünk kislány, szedd össze minden bátorságod és rohanj ki a házból!
Lassan mozogva lábra álltam és el kezdtem rohanni az ajtó felé.
A rabló is észrevett, utánam is indult. Elő vette a pisztoly táskáját! Jaj, ne! Be bújtam a szekrény mögé, és vártam míg egy lövés elsül. Mellettem száguldott el a golyó. A szívem a torkomban dobogott. Utána csönd. Tudtam, hogy az ember próbál hátulról megkerülni és leszúrni, ehhez elég filmet láttam már. Hangtalanul, elindultam hogy megkerüljem a szekrényt.
- Utolsó kívánság, drágám.- A jéghideg pisztolyt a fejemhez nyomta. A szívem biztosan kihagyott jó pár ütemet. Csak álltam ott, tehetetlenül. Lehunytam a szemem, készülve a halálomra. Nyugodt voltam. Tudtam, hogy itt a vég és nem tudok ellene semmit sem tenni.
- Mi a..? - ordított fel az ember, és a TV felé fordította tekintetét. Hallottam, hogy a TV bekapcsolt, de nem érdekelt. Kihasználtam az alkalmat. Minden másodperc számított. Ki csavartam a kezéből a pisztolyt és neki szegeztem. Próbáltam nem mutatni a félelmemet.
- Emeld fel a kezed! - ordibáltam rá - MOST!!! - a srác meg tette. Láttam a szemében a félelmet, és a megilletődöttség. A szemem sarkából a TV-re pillantottam.

Nem tudtam mi okozhatta. De csak örültem neki.

- Mit keresel itt?!- szegeztem rá a kérdést.

- Én.. én csak...- kezdett dadogni.

- Te csak mi??! Te csak el akartad lopni a cuccainkat és meg akartál ölni?!- ordibáltam, ahogy a torkomból kifért. A fegyver csövét még mindig felé tartottam. Nem tudtam hogyan kell használni, hogy egyáltalán fel van-e húzva, de nem érdekelt. Hisz úgyse használtam volna. Az ágyamra pillantottam. A telefonom. Tekintetemet nem vettem le róla, elindultam az ágyhoz. Lassan lépkedtem. A pisztolyt elég bizonytalanul fogtam, de a hatás jó volt.  Elértem a telefonomig, és felvettem. Épp be akartam pötyögni a Rendőrség számát, de a készülék lemerült.

- A picsába!- ordítottam el magam. A pisztoly megcsúszott a kezemben és elejtettem. Rögtön rá néztem, Ő meg egy ijesztő mosollyal az arcán utána ugrott. Nem tudtam mit tegyek, elrohantam a konyha irányába. Bezártam az ajtót és elrohantam onnan, nehogy át lőjön rajta. A szívem egyre gyorsabban vert. Körülnéztem a szobában, mert tudtam hogy örökké nem maradhatok ott. Megláttam az ablakot. A 4.-en lakunk, nem hiszem, hogy sérülések nélkül meg tudnám úszni a dolgot, de ha ez csak az egyetlen megoldás, akkor meg kell tennem. Halkan oda mentem, és kinyitottam. A félelem eluralkodott rajtam, nem voltam képes rá. Tudtam, hogy még élnem kell. Hogy még van dolgom a földön. És ekkor eszembe jutott Harry. Ő kapcsolta be a TV-t! Csak Ő lehetett!

Valaki el kezdte verni az ajtót. A félelemtől alig tudtam levegőt venni. Felálltam a párkányra és kifele néztem. Épp ki egyenesedtem, mikor az ajtó kicsapódott. Hátra sem pillantottam. Csak előre dőltem és elkezdtem zuhanni a mélybe...

Anyám hangjára ébredtem. Egy világos szobában voltam. Azt hiszem kórházban. Anyu épp a doktorral beszélhetett. Nyögtem egyet, hogy észre vegyenek, és mind a 2-en rám néztek. Anyám mellém szaladt és megfogta a kezem.

- Jól vagy drágám? -kérdezte elcsukló hangon. - annyira megijedtem, mikor felhívott Cody... Azt mondta, hogy elég nagy felfordulás volt a házban. Ő is halálra ijedt. - kezdett sírni.

- Ő is itt van? -kérdeztem kíváncsian. Anyám megtörölte a szemét, és azt mondta hogy nincs, de majd délután meglátogat, de most neki is mennie kell. Elköszöntünk és el is robogott.

Mivel nagyon melegem volt, ki takartam magam, a gondos fehér pléddel és akkor vettem észre, hogy a bal lábamat térdtől lefelé gipsz borította. Szomorúan néztem rá, majd el kezdtem gondolkozni az egész estén....

Bocsi, ez a rész elég szar lett de ez van :/ Azért köszönöm a HÉT(!!) feliratkozót :) Nagyon örültem :)