Visszatértem... Azthiszem :)

Sziasztok :)
Sajnálom, hogy ennyi ideig elmentem, bevallom nagyon meghatódtam mikor olvastam a hozzászólásokat.. :)
Ígazából azért áltam le, mert nem ment a dolog...
Valahogy nem tudtam folytatni..
Nem tudom, hogy mi lesz most, talán folytatom, talán nem...
DE annyit megtennétek, hogy írtok komit, hogy érdekel-e még titeket, vagy egyáltalán hogy tudjam, lenne-e olvasóm..:)

Chapter 3.

Ajtó nyitásra ébredtem. Rögtön a fürdő felé fordultam ijedtemben, de csukva volt az ajtó. Résznyire megnyugodtam, de még mindig bennem ült a kíváncsiság, hogy ki vagy mi nyitotta ki az ajtót. Fel ültem az ágyamból. Körülnéztem a sötét szobában.  A szemem kezdett hozzászokni, így már ki tudtam venni Cody cipőjét az ajtóban. Gondolom Ő jött meg, így visszafeküdtem és vártam rá, hogy jöjjön aludni. Percek teltek el, viszont az egész házon csönd uralkodott, kivéve a fürdőben. Csöpögést hallottam. Tudtam, hogy mi az. Féltem megmozdulni. Akár azt mondta telefonba Cody, hogy csak képzeltem, nem hiszek neki. Mármint azt elhiszem, hogy Ő nem látta, de én igen.
Valaki kisétált a fürdő szobából, és az ajtó felé vette az irányt. Elég kövér volt, 100% biztos voltam benne, hogy nem Cody az. Ránéztem az órára, fél 12. Ilyenkor Ő még dolgozik. Mereven maradtam, abban reménykedve, hogy nem vesz észre. Kinyitotta a zárat és ki nézett az ajtón. Ki használtam az alkalmat, elvettem az ilyen esetekre kikészített bicskát és madár ijesztő pisztolyt az éjjeli szekrényemről és elrejtettem a telefonomat is, hogy tudjak segítséget hívni ha kell.
Vissza surrant az ajtón és elindult a konyha irányába. Az ajtót nyitva hagyta. Itt volt a tökéletes alkalom, hogy bezárjam a házba és felhívjam a rendőröket, de túl gyáva voltam. Nem tudtam, hogy hol van, hogy onnan lát-e engem, vagy hogy van-e egyáltalán nála fegyver. Csak alvást színlelve feküdtem. Pont a látó szögembe esett az asztal, az amelyiken álmomban rajzoltam. Harry! Hát ha tud rajtam segíteni, hátha... Na jó ennyire hülye nem lehetek... Hogy segítene rajtam egy szellem?! Gyerünk kislány, szedd össze minden bátorságod és rohanj ki a házból!
Lassan mozogva lábra álltam és el kezdtem rohanni az ajtó felé.
A rabló is észrevett, utánam is indult. Elő vette a pisztoly táskáját! Jaj, ne! Be bújtam a szekrény mögé, és vártam míg egy lövés elsül. Mellettem száguldott el a golyó. A szívem a torkomban dobogott. Utána csönd. Tudtam, hogy az ember próbál hátulról megkerülni és leszúrni, ehhez elég filmet láttam már. Hangtalanul, elindultam hogy megkerüljem a szekrényt.
- Utolsó kívánság, drágám.- A jéghideg pisztolyt a fejemhez nyomta. A szívem biztosan kihagyott jó pár ütemet. Csak álltam ott, tehetetlenül. Lehunytam a szemem, készülve a halálomra. Nyugodt voltam. Tudtam, hogy itt a vég és nem tudok ellene semmit sem tenni.
- Mi a..? - ordított fel az ember, és a TV felé fordította tekintetét. Hallottam, hogy a TV bekapcsolt, de nem érdekelt. Kihasználtam az alkalmat. Minden másodperc számított. Ki csavartam a kezéből a pisztolyt és neki szegeztem. Próbáltam nem mutatni a félelmemet.
- Emeld fel a kezed! - ordibáltam rá - MOST!!! - a srác meg tette. Láttam a szemében a félelmet, és a megilletődöttség. A szemem sarkából a TV-re pillantottam.

Nem tudtam mi okozhatta. De csak örültem neki.

- Mit keresel itt?!- szegeztem rá a kérdést.

- Én.. én csak...- kezdett dadogni.

- Te csak mi??! Te csak el akartad lopni a cuccainkat és meg akartál ölni?!- ordibáltam, ahogy a torkomból kifért. A fegyver csövét még mindig felé tartottam. Nem tudtam hogyan kell használni, hogy egyáltalán fel van-e húzva, de nem érdekelt. Hisz úgyse használtam volna. Az ágyamra pillantottam. A telefonom. Tekintetemet nem vettem le róla, elindultam az ágyhoz. Lassan lépkedtem. A pisztolyt elég bizonytalanul fogtam, de a hatás jó volt.  Elértem a telefonomig, és felvettem. Épp be akartam pötyögni a Rendőrség számát, de a készülék lemerült.

- A picsába!- ordítottam el magam. A pisztoly megcsúszott a kezemben és elejtettem. Rögtön rá néztem, Ő meg egy ijesztő mosollyal az arcán utána ugrott. Nem tudtam mit tegyek, elrohantam a konyha irányába. Bezártam az ajtót és elrohantam onnan, nehogy át lőjön rajta. A szívem egyre gyorsabban vert. Körülnéztem a szobában, mert tudtam hogy örökké nem maradhatok ott. Megláttam az ablakot. A 4.-en lakunk, nem hiszem, hogy sérülések nélkül meg tudnám úszni a dolgot, de ha ez csak az egyetlen megoldás, akkor meg kell tennem. Halkan oda mentem, és kinyitottam. A félelem eluralkodott rajtam, nem voltam képes rá. Tudtam, hogy még élnem kell. Hogy még van dolgom a földön. És ekkor eszembe jutott Harry. Ő kapcsolta be a TV-t! Csak Ő lehetett!

Valaki el kezdte verni az ajtót. A félelemtől alig tudtam levegőt venni. Felálltam a párkányra és kifele néztem. Épp ki egyenesedtem, mikor az ajtó kicsapódott. Hátra sem pillantottam. Csak előre dőltem és elkezdtem zuhanni a mélybe...

Anyám hangjára ébredtem. Egy világos szobában voltam. Azt hiszem kórházban. Anyu épp a doktorral beszélhetett. Nyögtem egyet, hogy észre vegyenek, és mind a 2-en rám néztek. Anyám mellém szaladt és megfogta a kezem.

- Jól vagy drágám? -kérdezte elcsukló hangon. - annyira megijedtem, mikor felhívott Cody... Azt mondta, hogy elég nagy felfordulás volt a házban. Ő is halálra ijedt. - kezdett sírni.

- Ő is itt van? -kérdeztem kíváncsian. Anyám megtörölte a szemét, és azt mondta hogy nincs, de majd délután meglátogat, de most neki is mennie kell. Elköszöntünk és el is robogott.

Mivel nagyon melegem volt, ki takartam magam, a gondos fehér pléddel és akkor vettem észre, hogy a bal lábamat térdtől lefelé gipsz borította. Szomorúan néztem rá, majd el kezdtem gondolkozni az egész estén....

Bocsi, ez a rész elég szar lett de ez van :/ Azért köszönöm a HÉT(!!) feliratkozót :) Nagyon örültem :)

Chapter 2.

Először is :) Nagyon köszönöm a HAT feliratkozót, nagyon megleptetek vele :) A harmadik részt szerintem majd csak egy-két hét múlva tudnám hozni mert nyaralok és nem nagyon lesz időm blogolni.. :/ Remélem azért tetszik ez a rész is :)

Vér. Vér borított mindent. Láttam, ahogy csillog, hallottam hogy csöpög. A szaga elviselhetetlen volt. Pár másodpercen keresztül, csak kővé dermedve bámultam, aztán pislogtam és elrohantam Cody irányába ordibálva a nevét.
- Mi a baj, mi történt? - kérdezgetett idegesen. A hangom elcsuklott, és csak a fürdő irányába mutattam. Cody vette az adást, elrohant oda. Én csak összeestem és sírtam. Nem tudtam mi történhetett ott, nem tudom miért pont velem és azt sem, hogy miért pont most. Pont amikor a dolgok végre a jó irányba fordultak. Miért kellett ezt elrontani?!
 Csak ültem a szőnyegen és sírtam. Cody már vagy 30 perce elment, nem tudom merre lehet.
Feltápászkodtam és könnyes, duzzat szemmel elindultam utána. A fürdő ajtaja csukva volt.
 Csak álltam előtte. Nem tudtam, mi lehet bent. Hogy Cody merre lehet. De a gyávaság túl erős volt. Elrohantam onnan, amilyen gyorsan csak tudtam, ki az előszobából, a házból, az utcákon át.
Nem érdekelt merre megyek, csak rohantam. Körülbelül 20 percen keresztül, megállás nélkül.
 Nem bírtam tovább, egy padra leültem. Nagyon meleg volt, de ez megnyugtatott, mivel az álmomba meg a most látottaknál mind jég hideg volt. Csak ültem a padon, könnyes szemmel és gondolkoztam. Nagyjából egy óra elteltével harangoztak a mellettem lévő templomban.
 Felnéztem rá. Gyönyörű volt. Az ablakai mint valami fény, tűntek ki az egyenletes fal mögül. Nem tudtam le venni róla a szemem.
 Halkan, csikorogva kinyílt a Templom ajtaja. Óriási, kétszárnyú volt. Oda pillantottam, de amint megláttam, hogy mi történik ott megállt bennem a vér. Két öltönyös férfi lépett ki először. Szín feketében voltak. Nagyon lassan lépkedtek. Ki jött a második sor is, újabb két férfi feketében. De ezeknek a keze valamiért furcsán a magasba volt tartva. Nem értettem. Aztán léptek egyet. Valami vörös tárgy látszott az ajtóban. Még egy lépes. Már jobban látszott... Még egy... Egyre jobban ki lehet venni a tárgyat. Aztán egy újabb és egy újabb, még két férfi nekik is magasba emelve a keze. A négy férfi nem fogott mást, mint egy koporsót. Egy vörös, fekete keresztel ellátott koporsót. A vér lefagyott bennem, pedig nagyon sokszor láttam már ilyet. A nagypapám ezzel foglalkozott, sokszor még temetésekre is elment segédkezni és engem is magával vitt. Oké, tudom elég morbid, de egyedül Ő volt az, aki hitt nekem. Mármint a látnoki képességemben. Azt mondta, hogy már mikor csecsemő voltam, tudta hogy nem csak egy egyszerű, unalmas gyereknek születtem.
Sokszor mesélt ijesztő történeteket a helyi házról, miszerint kísértet járta. Én meg persze el is hittem neki, mivel kicsi voltam és befolyásolható.
  Észre sem vettem, de a 6 fős csoportból, már egy egész nagy tömeg kerekedet.
Minden fekete fehér volt, még egy szürke felhő is eltakarta a napot, így elég ijesztő hatást keltett bennem az egész. Már vagy 100 ember ki jött a templomból, de még-még mindig sorakoztak a bejáratnál. A legtöbb temetésen 20-30 ember van maximum. Felkeltette a kíváncsiságomat a dolog, és megkerültem a templomot, hogy a helyi temetőbe érjek előttük.
 Bent a sírok között bóklásztam, mikor meghallottam az egyenletes lépteket. A hajam mögül oda sandítottam, és vártam mi lesz. Egy óriási és gyönyörű sír előtt álltak meg. Ez állt rajta:

Harry Edward Styles

Született: 1994

Elhunyt: 2013

Élt: 19 évet

Harry, mindörökké a szívünkben maradsz!

Miközben olvastam ezeket a sorokat, kattant bennem valami... Harry Edward Styles... Hol hallhattam ezt a nevet? Harry Edwa...

És ekkor eszembe jutott. A híradó! A vonat! A vér! Az álom!

Elrohantam a temetőből, a lábaim majd leszakadtak, annyira rohantam. Meg kellett állnom, különben elájulok. A combomra tettem a kezem és lihegtem. Valamilyen furcsa érzés keringett bennem. Tudtam, hogy nem vagyok normális. Mármint hogy megint látok dolgokat, de nem tudtam pontosan miért, vagy inkább kiért? Kezdett sötétedni, elindultam. 

Cody még nem volt otthon. A Mc-be dolgozik, már persze ha valamikor bemegy...

Nem mertem be menni a fürdőbe, inkább magamra zártam minden ajtót. Utálok egyedül lenni...

Kint ültem az előszobába, néztem a tv-t. Harry-ről beszéltek. Mutattak róla képeket. Megjegyeztem az arcát. 

Már nagyon fáradt voltam, ki kapcsoltam a tv-t és elmentem le feküdni. Az ágyba még néhányat forgolódtam, helyezkedtem mire sikerült végre elaludnom...

Natasa...

Segíts rajtam kérlek...

Újra a hangok. Most nem hagyom őket figyelmen kívül. Tudnom kell ki Ő.

-Ki vagy te?- ordibáltam.

Én vagyok az Natasa...

Segíts rajtam, csak te tudsz...

-Ki az az én? - kérdeztem kíváncsian. 

Tudod ki vagyok...

Csak néz magadba Natasa...

A tekintetem kereste a hangok adóját.

Az asztalon megálltam.

Papír és ceruza.

Oda mentem és elkezdtem rajzolni.

Natasa...

A kép, amit rajzoltam egy fejjé kezdett alakulni.

Nem tudom honnan rajzoltam, csak mozgott a kezem.

Már a szemek is elkezdtek kirajzolódni.

A száj is...

Az orr is...

A haj is...

És ekkor le esett minden. Tudtam ki Ő.

Natasa...

-Mit akarsz tőlem?

-Miért pont én?!

Mert csak te tudsz, Natasa...

Csak bámultam a rajzom, és nem tudtam elhinni...

Amit gondoltam... Mind igaz volt.

Visszatért a látásom...

A látomásaim...

A hangok...

Harry Edward Styles itt van, és arra kér, hogy segítsek neki.

Én meg minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsek neki!

Chapter 1.

Natasa...

Segíts rajtam...

Natasa...

Segíts rajtam...

Halk csoszogások az előszobából. A szobámban tapintható a hideg.

Érzem, hogy figyel. Ott áll a szobám sarkában.

Natasa...

Segíts rajtam...

Natasa...

Segíts rajtam...

Újabb csoszogás és hangok. Nincs egyedül.

Fel ülök az ágyamban és a sarokra összpontosítok... 

Csak nézem és nézem...

Mintha...

Minthogyha...

Natasa, miért nem segítesz rajtam?!

A vér megállt bennem. Éles, dermesztő hang. Pontosan a hátam mögött.

Miért?!

A pulzusom a kétszeresére nőtt. Levegőt venni is alig merek. A félelem átjárja az egész testem.

Hideg van. Vérfagyasztóan. Nem tudom mit tegyek. A félelem átvette az uralmat az egész lényem fölött. Csak ülök, kővé dermedve és bámulok előre.

Natasa, tőlem nem kell félned.

Tudod jól, nem bántalak.

Újabb csoszogások. Nem tudok megmozdulni, egyszerűen nem megy. Minden porcikám ellenkezik.

A sarokban apró mozgás. Megpróbálok arra összpontosítani, nem pedig a hátam mögött lévő lényre. 

Natasa...

Figyelmen kívül hagyom.

Natasa...

A hang egyre türelmetlenebb, de megpróbálok nem figyelni rá.

NATASA!

Kipattant a szemem. Ziháltam a levegőt. Próbáltam feldolgozni, hogy az egész csak egy álom volt. Egy nagyon rossz álom. Évek óta nem álmodtam ilyesmit. Ezért rázott fel annyira a dolog.

- Nani, mond jól vagy? Nagyon nyugtalanul aludtál. - nyitott be a szobába Cody, a barátom. Nagyon szeretem Őt, de túlzottan aggódik értem, ezért még csak fel sem merült bennem hogy elmondom neki, hogy mit álmodtam. 

- Semmi, semmi csak egy rémálom. - Mondtam mosolyt erőltetve a számra. 

- És miről szólt? - kérdezősködött tovább. Utálok Cody-nak hazudni, de van hogy muszáj.Ha megtudná, hogy ezt álmodtam rögtön elhurcolna a dokimhoz, nehogy valami bajom legyen.

- Már nem emlékszem. - láttam, ahogy minden mozzanatomat megnézte hogy, tudja igazat mondok. Aztán csak egy féloldalas mosoly, és elsétált. Ő ilyen... Ha ahol van, érzi hogy nincs rá szükség vagy nem szívesen látják, szó nélkül elmegy. Elmosolyodtam. 

  Bezárkóztam a fürdő szobába, hogy letusoljak és átöltözzek. Oké, már 8 éve ismerem Cody-t, és már 3 éve együtt vagyunk, de akkor is. Nem szeretem ha lát meztelenül. 

- Nani, gyere gyorsan, ezt látnod kell!- hallottam az izgatott hangját a szellőzőn keresztül. Felkaptam a ruhám, és bent hagytam a samponom mondván később lefürdök. 

 Cody az előszobai kanapén terült szét és a tv-t bámulta.

   Óriási veszteség, a zene történetében egyik legnagyobb, leghíresebb bandából vesztett ember, Harry Edward Styles, a One Direction-ból.

A tv-re tapadt a tekintetem. Azon gondolkodtam, hogy most hány rajongó kicsi szíve repedt ketté.

 A vonat elé ugrott híresség, 2013 június 26-án került kórházba, rögtön az incidens után. 2 napig gépekre volt kötve, de már a szervezete nem bírta, így levették. Rajongók milliói sírnak.

Cody átkapcsolta a csatornát valamilyen küzdő sportra, ahol két undorítóan izzadt pasi egymás hegyén-hátán fetrengett. De én csak álltam ott és gondolkodtam. Ma szedték le a gépről. És pont ma álmodtam sok év után újra szellemekkel. Lehet hogy van valami köze egymáshoz...

Nem, ez csak egy hülyeség amit most találtam ki. Biztos azért álmodtam ezt, mert este lefekvés előtt épp horror filmet néztem Cody-val. 

- Ha csak ennyit akartál, én vissza is mennék tusolni. - válaszoltam flegmán, mintha nem is érdekelne a dolog. 

- Menjé' - popcorn tenger hullámzott ki a szájából. Grimaszoltam egyet és tovább mentem. A fürdő szoba előtt egy másodpercre leálltam, magam sem tudom miért. Aztán lenyomtam a kilincset, és kinyílt az ajtó. A szívverésem felgyorsult, alig kaptam levegőt. A fürdőszoba csupa vér volt. Mindenhol. Elengedtem a kilincset és Cody-hoz rohantam sikoltva.

Remélem tetszett az első rész, és nagyon köszönöm a 4 feliratkozót, nagyon megleptetek vele és feldobtátok az estém <3 <3 :)

Prológus

Már gyermek koromban éreztem, hogy én nem csak átlagos gyermeknek születtem. Láttam dolgokat, árnyakat, amiket mások nem. Voltak látomásaim, hangok amiket csak én hallottam.
De sose féltem. Mindig biztonságban éreztem magam, tudtam hogy nem lehet semmi bajom.
De voltak akadályok is... Emlékezet kiesések, eszméletlenül töltött napok...
A szüleim elvittek egy orvoshoz, aki segíteni próbált rajtam...
Hónapokon át folyamatosan gyógyszereztek. Míg egyszer csak összeestem...
Napok hosszat a szememet alig tudtam kinyitni.. 
De miután felépültem, normális gyerek voltam.
Nem láttam árnyakat, nem hallottam hangokat, és a hallomások, tünetek is elmúltak...
Normális életem volt, és nagyon élveztem.
Míg egyszer csak újra kezdődött az egész...